vampirekiss
vampirekiss
Chat
Na itt a cset, használjátok egészséggel!
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Az Oldal Megszűnéséről
 
Idő
 
Menü
 
Ennyien tévedtetek ide :P
Indulás: 2006-04-14
 
A lélek
 
Versek
 
Halottak,temetkezés
 

Hamarosan:)

 
**********
 
Szavazzatok!!
Az oldalról
Hogy tetszik az oldalam??

Nagyon király!
Jó!
Elmegy
Nem a legjobb
Gyenge, lapos
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Temetkezési szokások -bevezető
 

SZENTI TIBOR

 

       Háborgatott halottaink

        Bevezető

A fecske mintegy 50 millió éve fecske, az ember néhány millió vagy százezer éve Homo erectus, ill. sapiens, attól függően, hogy az emberré válást milyen szempontok szerint vizsgáljuk. Megközelítésünket másként kell kezdenünk, ha az embert az élővilágban elfoglalt helye alapján kívánjuk meghatározni. A Darwin óta folytatott antropológiai kutatások eredményeként azt ma már senki sem vitathatja, hogy a Homo sapiens az az állatfaj, amely fejlődése során az élővilág csúcsára jutott. Meghódította a Földet, pusztítja környezetét és néhány évtizeden belül elindul az Univerzum megszállására. Az emberi faj akkor hal ki, amikor minden állati tulajdonságáról lemond és humanizálja azokat. Ekkor kopnak ki belőle az eredeti, örökölt ősi ösztönök és genetikai tulajdonságok. Ez azonban még messze van.

A kiváló angol etológus, Desmond Morris szavaival élve, az ember mégis „csupasz majom”, vagyis szőrzetét elvesztett főemlős. „Az ember nem más - írta -, mint az állatvilág egyik tagja. Egyszer szörnyeteg, másszor fenséges, de mindig állat. Hiába szeretjük bukott angyalnak tekinteni magunkat, ha a valóságban felkapaszkodott majmok vagyunk.”[i][i]. Ez nem pejoratív! Számunkra nagyon is fontos, hogy megőriztünk sok olyan alapvető tulajdonságot - ha úgy tetszik, állati ösztönt -, amely nélkül nem léteznénk. Gondoljunk csak a táplálkozási, szaporodási, menekülési stb. ösztöneinkre. Az ősi, belső késztetések máig hatnak, és a rajtunk lévő tojáshéj vékonyságú emberi kultúrréteget minduntalan áttörik. Megmutatkoznak viselkedésünkben, pszichés és szomatikus megnyilvánulásainkban. Ezek egy része a „jó ízlésű” embereket fölháborítja, másik része viszont annyira beleépült kultúránkba, az egyes népek, csoportok hagyományos szokásaiba, hogy semmi kivetni valót nem találunk benne, sőt az követ el erkölcsi hibát, aki a konzervatív tradíciókat megveti vagy elveti. Ez a fejtegetésünk tökéletesen áll akkor is, ha a halottakkal való foglalatosságról és a temetkezési szokásainkról beszélünk.

 

I.

A TETEM SORSA

 

A főemlősök és kadáverük

Valamennyi fejlett majomfajnál tapasztalták, hogy miként az ürüléküket sem, úgy vándorlásuk, gyűjtögetésük során elhalt társukat sem hagyják el, ugyanúgy, ahogy ezt nagyon sok náluk fejletlenebb idegrendszerrel, és érzelmi megnyilvánulással bíró emlős teszi. Különösen érzékelhető ez legközelebbi rokonainknál, a szerológusok és genetikusok által unokatestvéreinknek mondott csimpánzoknál, közülük is a bonobó fajnál. Az ember és a csimpánz közötti azonosság 98,8%, tehát a különbség mindössze 1,2%, de ez a kis hányad mégis egész világot jelent.

Megfigyelték, hogy az említett majmok az elpusztult hordatagot körülveszik, egy darabig nézegetik, húzzák, vonják, kurkásszák, egyik-másik közösülni próbál vele, mely ebben az esetben nem szaporodási föladatként, hanem társas kapcsolatteremtésként funkcionál. A kadávert, mielőtt végleg sorsára hagynák, néhányan megkóstolják, eszegetik. Az anya az elhalt kölykét még napokig a mellére szorítva cipeli, szoptatni próbálja, kurkássza, végtagjait húzogatja, nézegeti. Ez a viselkedésmód az anyai ösztönnek csak az egyik megnyilvánulása, a nőstény egyelőre nem hajlandó tudomást venni arról, hogy utódja már nem él. Amikor végre fölismeri, hogy a tetem kihűlt, esetleg már oszlásnak indult, még akkor sem mindjárt löki el magától. Ezzel a viselkedésmóddal már a tetem csoporthoz való tartozását ismeri el, és ennek megtartására törekszik. Végül a fáról a talajra ejti a testet, amit egyes fajok, mint pl. a csimpánzok, fehérjeszükségletük kielégítése érdekében többnyire közösen elfogyasztanak.

Ezeket az állati viselkedési formákat, ösztönkésztetéseket azért írtuk le ilyen részletesen, mert - mint látni fogjuk - az emberi kultúrában is tetten érhető megannyi részlete, és ez a tény óhatatlanul összehasonlításra sarkall bennünket. Azt világosan látnunk kell, hogy a főemlősöknél a kadávernek még további társas sorsa van, egykönnyen nem mondanak le róla.

Egyébként más gerinces állatok esetében is ismert az elpusztult társaik tetemével való foglalatosság. Ezek közül a leglátványosabb esemény talán az, amikor elefántok az afrikai elefánttemetőkben, az ormányukkal a száraz csontokat forgatják. A majmokhoz hasonlóan, a döglött kiselefántokat körbeveszik, védelmezik, ormányukkal igyekeznek talpra állítani, órákig húzzák-vonják őket, mielőtt a dögevők martalékául hagynák.

 

A megkapaszkodás, mint az ősi ösztönkésztetés megnyilvánulása a tetemmel való kapcsolatunkban

Szociális fejlettségünket többek között annak köszönhetjük, hogy megtanultunk csoportban maradni és egymással foglalkozni. Ahogy a majmok kurkásszák társaikat, bőrápolásos szolgálatot látnak el, nekünk is belső vonzalmat és kielégülést okoz, ha valaki magához húz, hozzá bújhatunk, gondoskodik rólunk, kényeztet, és ha kell, ápol. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy vonzódunk a másikhoz. Eltűrjük rigolyáit és elfogadjuk testi-lelki közeledését. Jólesik, ha simogat, megfog. A szoros testi kapcsolaton, a bőringeren keresztül jutunk egymással ÉN-közelbe.

Amikor egy hozzánk közel álló ember meghal, bár tudjuk, hogy mi történt vele, és a halála vissza nem fordítható, érzelmeinkkel mégis nehezen fogadjuk el a valóságot. A megkapaszkodás kényszere, mint lejtőn guruló golyó még egy ideig megállíthatatlanul mozog előre, míg eszünk le nem fékezi. Ekkor jön az elszakadás traumája. Ezt a gyötrő, érzelmeinkkel alig, vagy el nem fogadható érzést csak akkor tudjuk enyhíteni, ha a tényről egyelőre nem veszünk tudomást; ha a tetemmel úgy viselkedünk, mintha még élne.

A hagyományos társadalmi rendben is változatlanul kapaszkodunk a halottba: ellátjuk, mosdatjuk, miközben beszélünk hozzá, dicsérjük, sajnáljuk, siratjuk, majd különböző lelki fokozatokon keresztül megkezdődik a gyász földolgozása. A testi megkapaszkodás és elszakadás átalakul lelki folyamattá, mely az érett személyiség esetében, az elhalt emlékének ápolásával még évtizedekig, vagy akár élete végéig tarthat. Ez az ősi ösztönkésztetés humanizálva jut kifejezésre, amikor az özvegy naponta nézegeti elhalt párja fényképét, rakosgatja kedvenc tárgyait, ápolja sírját, és gyakran beszél róla környezetének. Ezek után nem véletlen, ha a tetemnek nem hagyunk nyugodalmat, egy darabig még foglalatoskodunk vele, amikor pedig már nincs a közelünkben, lelkileg idézzük, zaklatjuk. Vagyis nemcsak a test, de a lélek és az elhunyt által képviselt szellemiség sem nyugodhat tőlünk. Más kérdés, hogy ez utóbbi ápolása olykor a család, a csoport, a nemzet vagy akár az egész emberiség fontos kötelessége. (Gondoljuk csak meg, milyen háládatlan utókor volnánk, ha pl. nem emlegetnénk államalapító Szent István királyunkat, vagy nem tisztelnénk Galileo Galileit.)

A szeretett ember halála esetén nemcsak a sajnálat, és az iránta való ragaszkodás él bennünk, hanem az eltaszítás kényszere, a halottól való elidegenedés is megszületik. Az elhunyt rémmé válhat - mert az ismeretlen, tehát félelmetes halál birtokba vette -, szelleme kísérthet. Ősi ösztöneinkbe mélyen beleíródott a hullától való irtózás és félelem. Amikor a szubhumán főemlős a szavannára került védtelenül kiszolgáltatottan a ragadozóknak, főleg az éjszaka sötétjében kísértették az állatellenségek, fölvillanó szemek, vicsorgó fogak, rémes ordítások stb. formájában, amelyek az életére törtek és elpusztították. Az emberi kultúra fejlődésével párhuzamosan így jelent meg a hulla, csontváz, koponya, múmia, vámpír, zombie alakú mitológiai alvilági horrorlények tömege, akiktől félni kell, s akik azonosulnak a tetemmel. Idegeinkben élnek, visszajárnak és kísértenek. Ideig-óráig elaltatható a rettegés, de pl. a természeti ember még ma is minden alkonyatkor félni kezd, mert tudja, hogy jön a sötétség, a halál órája, amikor számára leküzdhetetlen alvilági erők szabadulnak el, és retteg, hogy az éjt nem váltja föl a világosság. Csak hajnalban, a fényt hozó napsugarak hatására nyugszik meg.

 

Élet, halál, transzcendencia

Az állati ösztön és az emberi magatartás megnyilvánulásai közötti különbséget abban látjuk, hogy az ember a cselekedeteit humanizálta, még ha ezek jó része a mai európai etika számára elfogadhatatlan is. Az ősi ösztönt transzcendentális csomagolásba helyeztük - a belső késztetés ettől kezdve háttérbe szorulni látszik, ill. nehézkes a fölismerése -, és kultúránk, népi hagyományaink megannyi szokásával színeztük. Ennek alapjául az istenhit, ill. a halott ember valamilyen túlvilági továbbélésének hite szolgál. Az emberi civilizációban nem jelenik meg a tetemmel kapcsolatos olyan tevékenység, amelynek hátterében ne lehetne kisebb arányban a tudományos fölismerésre való törekvést, nagyobb arányban pedig a hittel kapcsolatos elvárások kielégítését fölfedezni.

 „Hit nélkül nem lehet élni” - fogalmazták meg ápoló tanítványaim néhány évvel ezelőtt. A hit nélküli embernek nincs tartalmas élete. Valamiben minden embernek hinnie kell, pl. önmagában, az Emberben, a jövőben, a rábízott betegek egészségének visszaállításában stb. A teológia szerint, minden hitnek az alapja az istenhit. Paul Davies fizikus, az Univerzum[ii][ii] kutatója, a vallás és a tudomány közötti híd építéséért 1995-ben megkapta a Nobel-díjjal vetekedő Templeton-díjat. Egyik könyvében így körvonalazta hovatartozását:

„Magam a tudósoknak ahhoz a csoportjához tartozom, akik ha nem is osztják a hagyományos vallás tanait, mindazonáltal tagadják, hogy a Világegyetem a vakvéletlen céltalan terméke. Tudományos munkásságom során mindinkább arra a felismerésre jutottam, hogy a fizikai valóság oly bámulatos találékonysággal épül fel, amelyet nem tudok puszta tényként elfogadni. Kell lennie valami mélyebb magyarázatnak. Hogy aztán Istennek hívja-e ezt valaki, meghatározás és ízlés dolga. Továbbá arra a meggyőződésre jutottam, hogy a tudat - vagyis a világ tudatos szemlélete - nem a természet semmitmondó játéka, hanem a valóság mindennél alapvetőbb megnyilvánulása. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mi lennénk a Világegyetem célja. Távolról sem. Mégis hiszek abban, hogy mi, emberek kitéphetetlenül beleágyazódtunk a dolgok rendjébe.”[iii][iii].

Milyen nagyszerű azt tudni, hogy - a csillagászok megfogalmazása szerint -, „mindannyian csillagporból vagyunk”, vagyis az anyag-megmaradási törvény értelmében, elpusztíthatatlanok. A halállal csak az ÉN-ünket veszítjük el, de anyagi voltunk - bár folyamatosan átalakul - mégis elpusztíthatatlan. Beletartozik az Univerzumba, annak építőköve.

A tudomány mai álláspontja szerint, amelyet 1995 nyarán a Hubble-expedíció bizonyított, volt ősrobbanás, amely a Világegyetem kezdete, teremtése. Az anyag-energia megmaradási elv értelmében - amelyet Albert Einstein világhírű képletével az E = m·c2-el definiált -, kezdetben egy magára ismert, nyugvó ősenergia volt. Ezt ma teológiai értelemben a teremtő Istennek nevezhetjük, aki az ősrobbanással magából létrehozta az anyagi világot, és megteremtette a táguló világegyetemet, benne 16-20 milliárd év után az embert.

Már az az elgondolkodtató tény, hogy ez az ősenergia nem más állatfajt, hanem minket emelt ki az élőlények közül, és helyezett a földi élet csúcsára, jelzi: velünk célja volt. Ez az ősenergia mindenütt ott van az Univerzumban, csak megfelelő vevőkészülékkel, vagyis lélekkel kell rendelkezni ahhoz, hogy felfedezhessük és befogadhassuk. Az emberré válás folyamán ezt mindazok képesek voltak érzékelni, akik csak akarták.

A lélek már az ősemberben is megnyilvánult, és a különféle kultúrák által létrehozott hitformákkal azóta is igyekszik bennünket igazgatni. A hit középpontjában a két véglet: az örök élet és az örök elmúlás áll. Az utóbbival kapcsolatos a halott, aki többnyire tiszteletnek örvend, és arra késztet bennünket, hogy foglalkozzunk vele. „Valószínűleg nincs is olyan társadalom, amely ne tisztelné a halottait. Még nemünk kezdeti korszakában is, a neander-völgyi ember úgy-ahogy rendezett sírokba temette az elhunytakat.”[iv][iv]

 

Halott, tetem, hulla…

Csodálatos a nyelv. Kifejezi az érzelmeinket, és az adott dolgokhoz köthető viszonyainkat is. Arra vonatkozóan, hogy mennyi kifejezéssel tudjuk elkülöníteni, és érzelmileg árnyalni az elhaltat jelentő szavainkat, íme néhány ismert példa: eltávozott, halott, holt, holttest, tetem, hulla, kadáver, dög stb. Figyeljük meg, hogy az itt felsorolt szavak sorrendje kétfajta minősítést is takar!

Vegyük példaként a két szélsőséges szó jelentését, az említettek között az elsőt és az utolsót. Az eltávozott még valamilyen emberfélét jelent, csak már nincs vele élő kapcsolatunk. Test és valamiképpen lélek együtt, aki itt hagyott bennünket, de valamilyen transzcendentális kapcsolatra még alkalmas. Ugyanakkor a dög már egy lélektelen, bomló anyagtömeg, amelytől az „európai” hagyományokkal rendelkező, de az iszlám és buddhista kultúrákban is igyekszünk minél hamarabb megszabadulni.

A másik minősítés erkölcsi értékítéletet tartalmaz. Közvetlen hozzátartozónk eltávozott; teste halott, vagyis holttest. A patológusnak tetem, a boncmesternek hulla, kadáver, intelligenciaszintünktől függően pedig, a haragosunkat olykor dögnek említjük.

Ezek a minőségbeli különbségek egyúttal a tetemmel való bánásmódunkat is szabályozzák. Az elhalt kedves személyt még egy darabig élőnek tekintjük, beszélünk hozzá, kedveskedünk neki, lelkiismeret-furdalásunk miatt bocsánatot kérünk tőle, simogatjuk, virágot szórunk a koporsójába stb. A temetkezési ember számára, aki elhozza a koporsót, beleteszi a halottat és kiviszi a szállító járműhöz, az elhalt már közömbös, csak egy „munkadarab”, ami számára csak a megélhetésével kapcsolatos tevékenység alanya. Nem várja tőle senki, hogy munkája közben a halottat sirassa, babusgassa, a koporsót óvatosan tegye a platóra, hogy a test ne rázkódjék. Természetes, hogy ő másként bánik vele, mint a hozzátartozók.

Fölvetődik a kérdés, hogy korszakunkban, egy civilizáltnak mondott országban, miként viszonyulhatunk az elhalthoz? Alapvető követelmény: a lehető legkevesebb zaklatással. Két fő szempontunk lehet: először is a porhüvelyt tekintsük mentálisan emberi maradványnak. Milyen szépen fogalmazott Xenophón, amikor az embert fenségnek nevezte. Azt is tudjuk, hogy minden ember egy világ, külön világ, amely megismételhetetlen. (A teljes azonosságot még az egypetéjűség, vagy a klóónozás sem biztosítja.) Az elhalt testre tekintsünk azzal a tisztelettel, hogy az az egykori ÉN-t hordozta; kiszolgálta a személyiséget, éltette, és hozzájárult életművének megvalósításához. Éppen ezért föltétlenül tisztelet kell, hogy övezze.

Szomatikus szempontból a tudomány fejlődése, az élők segítésének érdekében föltétlenül szükséges, hogy a holttesten bizonyos vizsgálatot, boncolást stb. is elvégezzünk, de ezt korlátozzuk a lehető legszükségszerűbbre. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a halott test valójában bomló anyag, tehát a kellő tiszteletadás mellett, de minél hamarabb végső nyugalomba kell helyeznünk. Ez a továbbiakban nemcsak a fizikális, hanem a lelki nyugalma biztosítására is vonatkozik.

Egyes vidékeken, miként Magyarországon is, máig élő szokás, hogy az elhalt szellemével való kommunikálás érdekében halottlátókhoz fordulnak; médiumokon keresztül próbálnak kapcsolatot teremteni az elhunyttal; szeánszokon, spiritiszta összejöveteleken jóslással, pohártáncoltatással, transzba eséssel szeretnének az eltávozott szelleméhez közelebb kerülni. A gyász földolgozásának az sem ajánlott módja, ha a gyászolók egy része a halott sírjánál még hetekig hangosan sír, beszélget az elhunyttal; ételt, italt visz neki stb., ahogy erre majd nem egy példát fogunk olvasni a következőkben.

Az eltávozott lelkéért imádkozhatunk - ahogy ezt a nagy történelmi egyházak évezredek óta indítványozzák -, emlékét magukban őrizhetjük, ha pedig jelentős személyiség volt, szellemének ápolásával (pl. alapítvány létrehozásával, emléktábla elhelyezésével, szoborállítással, életének megírásával stb.) adózhatunk emlékének.

 

A tetem mai sorsa civilizációnkban a „végső” nyughelyre helyezésig

A tetemnek nincs nyugta. Egykönnyen nem tudunk tőle sem érzelmileg, sem fizikailag megválni. A halálélményt az érzelmi kötődéstől, a kötelező hagyományok betartásától, és intelligenciánktól függően lassabban vagy nehezebben, illetve gyorsabban vagy könnyebben tudjuk földolgozni, de amíg ez nem történik meg, a halottal foglalatoskodunk. A tradíciók megkövetelik tőlünk ezt a tevékenységet, ezért a tetemet bolygatjuk, háborgatjuk, zaklatjuk, nem nyugszunk tőle. Ezt olykor fontos tudományos köntösbe öltöztetjük, amelynek céljaként a jövő nemzedék érdekét határozzuk meg, és ezzel érzelmi, erkölcsi jogot formálunk a tetemmel való manipulációnkra. Ez a gyakorlatunk így nyer polgárjogot, sőt kötelező érvényt!

Ma az életből való eltávozásnak négy fontosabb helyszíne lehet: otthon, fekvőbeteg intézményben, közterületen, illetve bárhol erőszakos vagy kriminális beavatkozás következtében. Általában rettenetes élményekkel szolgálnak a háborúk, a XX. századi világháborúk, különösen a japán atomtámadás következményei.

Vizsgáljuk meg a „korszerű” elhalálozás lehetőségeit!

 

Otthoni halottellátás

Ha valaki otthon hal meg, főleg faluhelyen, ahol a hagyományok már megszűnőben ugyan, de még élnek, a tetemet a földre helyezik - ha ezt korábban már meg nem tették a haldoklóval[v][v] -, és szemhéjára pénzérmet tesznek, hogy zárva maradjon, állát pedig fölkötik, hogy a szája ki ne nyíljon. A tetem kihűlése előtt, míg a hullamerevség be nem áll, lemeztelenítik, majd langyos vízzel, szappannal, egy darab rongy segítségével az egész testet lemossák, rossz törülközővel megszárogatják, megborotválják és megfésülik, majd felöltöztetik. Ha ezeket a műveleteket a család nem vállalja, erre alkalmas embert keresnek, vagy a hullaszállítók külön fizetségért elvégzik.[vi][vi]

 

A fekvőbeteg intézményben elhaltak ellátása

Népünk számára a halott fölkészítése a „hosszú útra” épp olyan fontos volt, mint egy újszülött ellátása, hiszen szemükben a halál nem volt más, mint „beleszületni egy másik világba”. A kórházban elhalt test ezt a szeretetteljes, vallási érzülettől fűtött ellátást nem kapja meg. Itt már csak kadávernek számít, amelyet minél gyorsabban el kell távolítani a betegek közül, amely eljárás egyébként nagyon helyes.

A halottal való bánásmód többnyire fizikális, de ahogyan ezt végrehajtjuk, az minősíti emberi mentalitásunkat. Mint azt föntebb kifejtettük, a tetemben egy ember ÉN-képét, egész világát, bejárt életútjának hordozóját tiszteljük. Mégis gyakori, hogy a test ellátása közben pejoratív jelzőket mondanak a már védekezésre képtelen porhüvelyre.

A kórházi ápolószemélyzet számára a halottal való foglalatosság akkor kezdődik, amikor nem sikerült az újraélesztése, ill. megállapították az agyhalál beálltát. Két órás kötelező pihentetés után a testet teljesen lemeztelenítik. Ha szükséges, lemossák. Az agónia közben a test fölszínére jutott váladékokat el kell távolítani. Ezután a halottat megfésülik, az állát fölkötik, a zárt szemhéjára nedves vattát helyeznek, majd ruhátlanul lepedőbe csavarják.

Az egyik csuklójára, és vele átellenben a másik bokájára fölkötik a kitöltött (nyomtatvány) adatlapot. (Név, születés, elhalálozás dátuma stb.) Ezt követően a tetemet zárt körülmények között az osztályról eltávolítják. Ekkor viszik a patológiára, ahol a boncterem hűtőjébe, vagy mindjárt a boncasztalra kerül. Ettől kezdve ugyanaz a sorsa, mint azoknak a testeknek, amelyek közterületen múltak ki, vagy a halálukhoz bűn elkövetésének gyanúja fűződik.

 

Boncolás, macerálás, preparálás

Mivel kórházi egészségnevelőként dolgozunk, nemcsak hivatalból, de belső meggyőződésből is valljuk, hogy a tetem boncolása a végleges diagnózis fölállítása, a kórok kiderítése, a jövő nemzedékének sikeresebb gyógyítása, védelme érdekében elengedhetetlen és szükséges. Intézményünk a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem oktató kórháza. Bonctermünkben az egyik fölírás szerint, „Mortui vivos docent”, azaz „A holtak az élőket tanítják”. A halott belső részeinek föltárása és mind makro-, mind mikroszkopikus, ha kell további más, kiegészítő vizsgálata, kémiai, szerológiai, genetikai stb. módszerekkel történik. Másik föliratunkat így fogalmazták: „Nem kitalálni, hanem megfigyelni kell a természet jelenségeit”. A boncolást tehát nem ellenérzésünk követi, de az mindenki előtt világos, hogy ezzel a természet által már nyugovóra szánt tetemet mesterségesen bolygatjuk tovább.

A szekcióba nagyon sokan nem tudnak belenyugodni. Kérik, követelik, sőt erőszakkal fenyegetik a patológust, hogy az ő drága halottukat ne „trancsírozzák szét”, hanem „hagyják pihenni”. Ez a réteg minél inkább iskolázatlan, és minél közelebb áll a természeti népekhez, a törzsi közösségekhez, mint pl. nálunk egyes cigánycsoportok, annál inkább ellene van a boncolásnak. Dr. Török István vásárhelyi patológus főorvos sok évtizedes gyakorlatából említ olyan érdekes eseteket, amikor pl. a cigány hozzátartozók bejönnek a prosecturára halottjuktól elbúcsúzni. Egy alkalommal látott olyat, hogy az asszony haját tépdeste, arcát véresre karmolta és jajveszékelve borult a tetemre, csókolgatva azt. Ez a jelenet nem egy természeti népnél a gyász föloldásával együtt járó, kötelező magatartásforma. Az említett nő ezt követően kigombolta halottján a ruhát és ellenőrizte, hogy a családi tiltás ellenére, elvégezték-e rajta a boncolást?

Nagy Britanniában halottkém bevonásával történik a boncolás. „A halálesetek 32%-ában hívnak halottkémet, valamivel kevesebb, mint 8%-ában kerül sor nyomozati munkára. Általános gyakorlat, főleg oktatással foglalkozó kórházakban, hogy az orvoscsoport, melyhez az eset tartozik, engedélyt kér az elhunyt hozzátartozójától, hogy a halottkém bevonása nélkül elvégezhessék a boncolást. Nagyon sokat lehet tanulni, amikor szembesülhetünk egy esetleges bűntettel. Az esetek 15-20%-ában kérik és adják meg az engedélyt.”[vii][vii]

*

A macerálás, preparálás a jelentősebb patológiai osztályokon, főleg klinikákon, anatómiai intézetekben mindennapos. A hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház patológiai osztályán pl. nagy emlékű orvosok nemzedékei gyűjtötték, konzerválták azokat a szöveteket, szerveket, testrészeket, sőt teljes embriókat és újszülötteket, amelyek szervmúzeumunkat gyarapítják.

Idősebb dr. Genersich Antal (1842–1918) hódmezővásárhelyi sebész és patológus, amikor szeretett kisfia meghalt, üvegtetejű koporsóba záratta, és naponta nézegetve tanulmányozta a tetem fölbomlási folyamatát. A szakmai kíváncsisághoz nyilvánvaló emberi érdeklődés is társult, amely együttesen legyőzte a halál okozta lelki traumát. Ez az eset is jelzi, hogy a halállal való foglalatosságunk kitörülhetetlen belőlünk. Ha van tetem, azzal foglalkozunk, ha nincs, akkor magával a halál gondolatával. Ezt fogalmazzuk meg képileg is, állandóan fölszínen tartjuk magunkban. A halál az a vékony fonal, amelyen szüntelen táncolunk, amíg csak el nem szakad, és az ölébe nem hullunk.

Erzsébet királyné halálának 1998. szept. 10-én volt a 100 éves évfordulója. Őt az anarchista Lucheni gyilkolta meg Svájcban. A börtönben történt öngyilkossága után „Lucheni fejét törvényszéki orvosok levágták és formalinos oldatban konzerválták. Jelenleg Bécsben található az országos patológiai-anatómiai múzeumban.”[viii][viii]. Az emberi szerveket titkos borzongással teli félelemmel nézegetjük. A vér, a hullarész látványa egyszerre kíváncsisággal és viszolygással tölt el bennünket.

Nem egy vallásos embert már a boncolás is megbotránkoztat, de az a tény, hogy nem az egész tetemet temetik el, hanem annak egyes részei a majdani föltámadást esetleg száraz-, vagy nedves készítmény formájában, a sírtól távol várják be, egyenesen fölháborít. Gondoljunk arra, hogy a katolikus egyház a hamvasztást is sokáig ellenezte, éppen a föltámadásra való tekintettel. A tanítás szerint ugyanis az utolsó ítéletkor a test is újjáéled. Az egyház csak az utóbbi évtizedekben, a fizikai, biokémiai szaktudományok fejlődésével és ezek eredményeinek megértésével vált e téren engedékenyebbé.

 

Amikor magunk döntünk holttestünk zaklatásáról

Nem egy ember maga határoz úgy, hogy halála után a testét földarabolhatják. Ennek két lehetősége van, és a társadalom mindkettőt elismeri, támogatja a döntések humanitáriusvolta miatt. Az egyik lehetőség az, hogy az agyhalál beállta után, de a tetem visszafordíthatatlan fölbomlása előtt, egyes ép szerveit kiveszik, és az arra várakozó betegekbe transzplantálják. Így a „halottnak” esetleg több ember életét is sikerül megmentenie.

Még különösebb transzplantáció az, amikor a hirtelen, többnyire tragikus körülmények között elhalt, egészséges férfiból ondófolyadékot nyernek, és vele az ezt igénylő feleségét mesterségesen megtermékenyítik. Ráadásul ez a „szövetbeültetés” könnyebb, mintha más szervet transzplantálnának, hiszen nem véletlen, hogy a természet a heréket a hasüregen kívül, tehát a testhőmérsékletnél hidegebb környezetbe helyezte ki, mivel a spermáknak ez a legmegfelelőbb. Így a hűlő tetemből még hosszabb ideig lehet életképes ondófolyadékot nyerni. Gondoljunk csak bele e különös helyzetbe! A holt élőt nemz!

„Nemes cselekedet, amit ezen a téren egyáltalán megtehetünk: megerősítjük azt az óhajunkat, hogy szerveinket szerencsétlenség esetén bekövetkező halálunkkor szervátültetéshez ajánljuk fel […] Általában az a követelmény, hogy a donor fiatal, s korábbi életében egészséges legyen.”[ix][ix]

Arra is van vállalkozó, aki halála után egész testét, egyes szerveit, vagy pl. a fejét ajándékozza valamelyik orvostudományi egyetem patológiai intézetének tanulmányi célokra. Az 1950-es években a politikai elítélt, kivégzett holttestét nem vihette és temethette el a család. Ez a büntetés része volt. Az esetek egy részében még jeltelenül sem temettette el őket a börtön. Az is a család további lelki megkínzatásához tartozott, hogy szeretteik tetemét átadták a legközelebbi patológiai intézetnek, ahol szétmacerálódva lassanként elemésztődtek. Ez történt a szegedi Csillag Börtön udvarán kivégzett vásárhelyi ún. fehérgárdistákkal is. 

Idézet

"No matter how hard I try
Without your love I can't live
So in the end i close my eyes
and go to sleep with tears ..


~ Akármennyire is próbálom
a szerelmed nélkül élni nem tudok
így végül lehunyom a szemem
és elalszom a könnyeimmel"

 

 
welcome
 
Szavazzatok!!
Válaszolj, please
Goth-nak tartod magad?

Igen
Nem
Kezdem...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
pikcsör
loser
 
Gondolatok...

„Rám nehezedik egy emlék
Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire
akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek
mert nem jött el mégsem.”

 
egérkövető
 
Holdfázis

Holdfázis

26 Jul, 2006
 
Szavazz
Lezárt szavazások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre