Báthory Erzsébet

Kezdetben korántsem az ártatlanság bizonyítása volt a célom, hanem a valóságos körülmények kiderítése. E munkában, melyet magam is a bűnösség vélelmével kezdtem, a tények gyôztek meg Báthory Erzsébet és szerencsétlen, megkínzottan kivégzett „bűntársainak” ártatlanságáról és az eljárás konstruált, koncepciós célzatáról – írja szerzônk.

A korabeli hírverés és nyomában a 130 év során formálódott népmonda-elemek felhasználásával Túróczi László jezsuita páter 1729-ben egy ugyancsak koncepciós, mert a reformációtól elrettentő célzatú, ellenreformációs tanmesét nyomtattatott ki. Ez vált később a közkeletű rémtörténet alapjává. Eszerint Báthory Erzsébet szép fiatal leányok vérében fürdött, hogy azzal őrizze meg ifjúságát, de gonosz, avagy betegesen szadista hajlammal szolgálói kínzásában-ölésében is gyönyörűségét lelte. Ebben a bűnös öldöklésben érte őt tetten a nádor, s ezért vetette a Csejte vári örökös börtönre.
Ám az egész, hatalmasra duzzasztott nyomozásnak egyetlen olyan adata sincs, amely Nádasdyné bűnösségét, szadista, gyilkos, embervért ontó és több száz életet kioltó kegyetlenségét hitelesen bizonyítaná. Ellenben számtalan jele van a hamis bizonyítékok konstruálásának, a hazug hírverésnek, a tanúk megfélemlítettségének, rémhírekkel való manipulálásuknak, s mindezek szoros időbeli és tartalmi összefüggésének az erdélyi eseményekkel, a Báthory Gábor elleni lépésekkel.

A csejtei vár

A koncepció tipikus jelei

Mindenekelőtt a törvénysértések sorozata jelzi a koncepciós célzatot. A korabeli peres eljárás szabályainak sokszoros megsértése. Báthory Erzsébetet idézés, per és ítélet nélkül, önkényesen tartóztatták le, és vetették fogságba. Thurzó a jogszerű per elkerülése érdekében nemcsak Nádasdynéval és a családdal, de a nemesi közvéleménynyel, sőt magának a királynak a pert sürgető leirataival is szembehelyezkedett. Ezt azzal magyarázták, hogy a nádor azért vállalta magára a törvénysértések elkövetését, hogy így mentse meg a Nádasdy-család hírnevét, vagyonát és Báthory Erzsébet életét. Ez azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy ha Thurzó valóban a család és Báthory Erzsébet jó hírét, vagyoni biztonságát és büntetlenségét védte, akkor mi szüksége volt a tanúk által is emlegetett országos hírverésre, a rémhírterjesztésre és a hamis vád és bizonyítékok konstruálására? Ezeket az ugyancsak koncepciós módszereket aligha lehet az állítólagos nádori protekció jeleinek tekinteni. Ellenkezőleg, éppen és célzatosan a bűnösség látszatához vezettek, s ezzel a család kompromittálásához, jó híre minél nagyobb körű bemocskolásához.
Tipikus koncepciós vonás a nyomozás szelektív jellege is. A hírverés adatai szerint Báthory Erzsébet minden várában, kastélyában, udvarházában kínzóhelyeket tartott fenn, sőt még utazás közben is kínozta, ölte a leányokat. A nyomozás viszont kizárólag azokra a területekre korlátozódott, amelyeken a nádor hivatali hatalma korlátlanul érvényesült (ez a nyugati országrész), és ezen belül is oda, ahol egyrészt a vele együttműködő Nádasdy-familiárisok befolyása, másrészt a saját rokoni és familiáris kapcsolatai, harmadrészt a Nádasdyékkal ellentétes birtoklási érdekek kimutathatók (Sárvár, illetve Pozsony és Csejte környékén, valamint a beckói tanúk változatos sokaságában).
Koncepciós vonás az egyes tanúvallatási helyszínek előzetes hírveréssel való elárasztása, valamint az, hogy a több mint 300 tanú között egyetlen valóban megkínzott sértettet, egyetlen szemtanút, egyetlen tettenérőt se találunk. Pedig valóságos bűnösség esetén ezek lettek volna a vád legjobb tanúi. A hallomásból értesült tanúk például több száz halottat emlegetnek – de mindenki más-más számról tud –, míg az egymás után legalább három, de inkább négy tortúrán vallatott „bűntársakból” 36-37-nél többet még a kínvallatás sem tudott kicsikarni.

A vád alapja

Báthory Erzsébet nem hivatalos portréja

Nádasdyné korában szinte szokásos földesúri kötelezettség volt – egyben biztonsági és gazdasági érdek is – a jobbágy- és szolganép gyógyításáról való gondoskodás. Így volt ez a Nádasdy-udvarban is. A katonáskodó férfinép gyógyítása az uraság, illetve vár- és uradalombéli tisztek és a borbélyok feladata volt, az asszonynép és a gyermekek gyógyításáról – szükség esetén orvos vagy borbély segítségével – az úrnő gondoskodott. Báthory Erzsébet minden fennmaradt intézkedése okosságra és intelligenciára mutat. Ezt a gyógyító tevékenységet is igen racionálisan szervezte meg. Az egyes birtokok szokásos füves- és gyógyító „vénein” kívül állandóan mellette tartózkodó, vele utazó speciális személyzete is volt. Nyilván a legképzettebbek, hiszen eredetileg a gyermekek mellé válogatott stáb tagjai voltak. Mellettük olyan (diagnosztizáló?) aszszonyok is dolgoztak, akiknek az volt a feladatuk, hogy a falvakat járva begyűjtsék a házi ápolásnál szakszerűbb gyógyításra szorulókat.
Abban a korban a főúri leányoknak, így Báthory Erzsébetnek is meg kellett tanulni a gyógyítás ismereteit, hogy uradalmaik népének gyógyítását irányítani tudják. Báthory Erzsébet egészségügyi, gyógyítási és gyógynövény-ismereteit a Magyarország keleti végein lévő szülői birtokok adottságai és az édesanyjától tanult erdélyi szokások határozták meg. Ezek között minden bizonnyal fontos és egyedi, a más vidékekétől alaposan eltérő szerepe lehetett az ecsedi láp világának, növényzetének és gyógymódjainak. Azok a gyógyító ismeretek, receptek és módszerek, amelyeket Nádasdyné az ország nyugati tájaira hozott és ott gyakorolt, javarészt idegenek, így titokzatosak, gyanúsak voltak, sikertelenség esetén önmagukban hordták a kudarc magyarázatát. Különösen erős gyanakvás vehette körül ezt a gyógyító tevékenységet a sárvári udvarban, ahol nemcsak az úrnő módszereinek idegenségét kellett befogadni, de egy valószínűleg horvát származású gyógyító asszonyt, vagyis egy idegent is, a helybéli szokásoktól merőben eltérő gyógyítási kultúrával. Ez a Darbúlia Anna nevű nő feltehetően azért került Báthory Erzsébet gyógyító személyzetébe, hogy ne kelljen férfi borbélyok segítségét igénybe venni a nőbetegek kezelésénél. Egyes adatok szerint ugyanis az ő specialitása a műtéti beavatkozás volt, ami pedig erősen igényelte a „vérontó” kínzási-kegyetlenségi szóbeszédet keltő „mészárlási” alkalmasságot. Ez, különösen az orvosi és borbély szakmába magát beleártó női sebészkedés, nyilván túlterhelte a helyi közegek befogadó képességét és a mágia esetleges veszedelmétől is borzongó önvédelmi óvatosságát. Nem véletlen, hogy a gyógyító asszonyokat egyes tanúk boszorkányként emlegették. Mindezek a hiedelmek viszont előbb a sárvári udvarban működő Darbúlia Anna sebészkedő tevékenységének kínzási szerepéről terjedő szóbeszédre, majd egyenesen a Nádasdyné gyilkos cselekedeteiről szóló hamis hírverésre tették befogadóvá az idegen gyógymódok láttán még az égi büntetéstől is félő közvéleményt.

Pieter Bruegel: Tortúra

Szokatlan gyógymód

Báthory Erzsébet gyógyítási módszereinek sárvári szokatlanságára és érzelemkavaró hatására enged következtetni az is, hogy a vallomások nyomán nem egy olyan kínzásként emlegetett gyógymód rekonstruálható, amellyel az ugyancsak erdélyi illetőségű Pápai Páriz Ferenc – olykor igen radikális, kíméletlen – orvosi javaslatai között találkozunk. A kultúrák eltérő hatásának, egymástól való elszigetelődésének mechanizmusát figyelhetjük meg abban is, hogy Báthory Erzsébet legelszántabb rágalmazója – s ilyenként Thurzó megszállott eszköze – a csejtei lutheránus lelkész, akinek a kálvinista úrnő elleni támadásait elszánt vallási gyűlölködés is irányította.
Báthory Erzsébet levelezésében, gazdálkodási intézkedéseiben számos jelét tapasztalhatjuk a gyógyító tevékenységnek. A gyógyító szolgálat főleg járványok idején volt fontos és hasznos. És talán több is volt, racionálisabb szervezést és módszereket jelzett, mint amilyenek a kor általános szokásai voltak „egészségügyi” téren. Ez a „férfiasan” határozott szervezési racionalitás is idegen lehetett a kora szokásaitól. Minden jel arra utal, hogy ezt a gyógyító tevékenységet használta fel Thurzó nádor a koncepciós vádaskodásra, a hamis bizonyítékok konstruálására.
A tanúvallomásokban az ismertetett kínzási módokban rendszerint a korabeli orvosi és receptkönyvek fájdalmas gyógymódjai vagy műtéti kezelések, a „kínzottak” állapotának leírásában egyes betegségek tünetei ismerhetők fel, a halálesetek pedig, rendszerint járványos időkben, a járvány jeleivel következtek be. Korabeli receptkönyvekből tudjuk, hogy egyes betegségek, például a kelések, tályogok, gyulladt, gennyes sebek kezelése, a „rothadó hús” vagy a sebek férgeinek eltávolítása bizony nagyon fájdalmas orvosi művelet volt. A sebet kiégették, tüzes fogóval „kiharapták”, kivágták, éles eszközzel megszeldelve húzóflastrommal, köpölyözéssel vagy sós vízzel tisztították. De a lázat enyhítő hideg- és forró vizes fürdő váltogatása, vagy az izzasztás sem volt kíméletes gyógymód. Kifejezetten kínzás számba ment, ha a betegből „a bajt okozó mérget” kellett eltávolítani, a korabeli recept szerint erős fájdalom okozásával, például a végtagok érszorító zsinegelésével. Bonfini feljegyzése szerint még a haldokló Mátyás királyon is alkalmazták ezt a kegyetlen kúrát. De a reumás izületi bajoknak csalánban való hengergetéssel, méhcsípéssel való gyógyítása sem volt kifejezetten kíméletes és fájdalommentes eljárás. A „körömmérget” – ami a varrólányok gyakori betegsége lehetett – a körömházban lévő kelés kiszúrásával, kivágásával és a gennytől való kitisztításával gyógyították. A „nyelv békáját”, a daganatnak a nyelvbe lyukat fúró eltávolításával, egyes betegségeket az általános érvágó gyakorlat egyik specialitásával, a nyelv alatti érvágással kezelték. A himlőt, a hagymázt, a pestist a hólyagok és a kelések felszúrásával, forró téglás gőzölő borogatással. Valóságos tortúra lehetett a pestises számára a gyógykezelés. Bár a betegség egyik tünete a kínzó álmosság volt, az orvosi tanács szerint semmiképpen nem hagyhatták aludni a beteget. A másik tünethez, hasmenéshez az volt az orvosi recept, hogy a beteg állva végezze a dolgát, ami önmagában is megerőltető, ráadásul együttjárt a legyengült, lázas test cseppet sem kíméletes locsolásos lemosásával. Pápai Páriz pestis esetére egyenesen tiltja a beteg kényeztetését. Talán az immunrendszer aktivizálását várták a betegre kényszerített erőfeszítéstől. A XVI. századi Ars Medica, Melius Juhász Péter Herbáriuma, de lám, még Pápai Páriz Ferenc 1690-ben megjelent Pax Corporisa is ajánl ilyen – ha nem tudunk a gyógyító célzatról, akár kegyetlenségnek is tekinthető – kúrákat. Ezek a gyógyító receptek a tanúvallató jegyzőkönyvekben kínzási módszernek értelmezve tűnnek fel. Ám ha a „kínzásról” beszélő emberek vallomását nem önmagukban, hanem ezekkel a receptekkel egybevetve vizsgáljuk, nem a kínzás, hanem a korabeli gyógymódok alkalmazása körvonalazódik a „bűntársak” tevékenységében.
Ugyanakkor Báthory Erzsébet általában nem is volt jelen a „kínzásnak” tekintett gyógyításnál, hanem más várában vagy birtokán, avagy más helyiségben tartózkodott.

A „tettenérés”

Thurzó György nádor halotti ágyán

Szembeötlő az a helyi és időbeli egybeesés is, amely egy-egy tényleges udvari vagy úti haláleset és a környékbeli pestis- és tífuszjárványok történeti adatai között észlelhető. 1610 októberében például járványgyanús körülmények között halt meg Csejtén, egyetlen hét leforgása alatt az a nyolc leány, akiknek a halálát használta fel Thurzó a letartóztatás ürügyéül. Nádasdyné ekkor is másutt tartózkodott, egyik leányával és közvetlen háznépével együtt Pöstyénben gyógyfürdőzött. A beteg, s emiatt elkülönített leányok kezelését a Dóra nevű vénasszony (a korabeli szóhasználatban ez a megnevezés is a gyógyító praxist jelezte) és a Ficzkónak nevezett gyógyszolga gondjára bízta. Dóra – talán már a tanúvallatási vádaskodás hatására – még a hazatérő Nádasdyné előtt is titkolta e lányok halálát. A holttesteket különböző helyeken rejtegette, egyiket-másikat a betegszobában, egyeseket titkon temettetett el, másokat a kastélykerti barlangüregek egyikébe vettetett, két holttestet pedig „az kiskertben, az chatornya alatt” rekkentett el. Innen az egyik hullát az ebek ásták ki a földből még októberben, s Nádasdyné számára is ekkor derült ki, meglehetősen borzalmas és botrányos körülmények között, a halálesetek sora és Dóra titkolózása.
A hír természetesen Thurzó nádorhoz is eljutott. Erre a kapóra jött esetre építette ő a letartóztatási tervét. A szervezkedő előkészületekről tanúvallomás meg néhány levél tanúskodik. Az egyik levél szerzője maga a nádorné, Czobor Erzsébet, aki közvetlenül a letartóztatás előtt írt az urának, s abból egyértelműen derül ki még a hamis tanúk rezerválása is. Ugyanerről a fondorlatos előkészítésről tanúskodik Báthory Erzsébet vejének, Zrínyi Miklósnak (a szigeti hős unokájának, aki azonban nem azonos a költővel) egyik levele, amelyből megtudjuk, hogy ő küldte Csejtére – nádori rokona kívánsága szerint – azokat a szolgáit, akik az 1610. december 29-én látszatra „váratlanul” érkező nádort majd beengedik a kastélyba. Ahol, bár állítólag tettenérés történt, „vacsora fölött fogták meg” Nádasdynét, s ezt ezekkel a szavakkal maga Thurzó titkára jegyezte fel a naplójában.
Éppen a kastélyban volt egy valószínűleg ragadozó állat által súlyosan megsebesített leány. (Kezelését később a vágújhelyi orvos fejezte be, akitől gyógyultan távozott.) Ha valóban Nádasdyné vagy cselédei kegyetlenségének áldozata volt, vallomása lehetett volna a legjobb bizonyíték a borzalmas kínzásokra. Ám az ő kihallgatása is hiányzik a hatalmas tanúvallatási anyagból. Nyilvánvalóan nem a kegyetlenség, hanem a gyógyítás koronatanúja lett volna.
Letartóztatáskor a kihallgatást előre megszerkesztett vallatókérdések alapján folytatták le. Ilyen kérdésekkel fogták azonnal tortúrás vallatásra a gyógyító személyzetet, Ficzkót, Dórát, Ilonát és Katát is. Ám a Thurzó által előre megszerkesztett kérdések arról tanúskodnak, hogy szó se volt tettenérésről, sem leleplezett kínzásról, vagy friss halottról, az egész letartóztatási terv az októberi nyolc halálesetre, mint „tömeggyilkossági esetre” épült. De mivel ennek tényleges bizonyítékaira is szükség volt, a vallatás célja ezeknek a holttesteknek a felkutatása volt. A tortúrán egyre csak a halottak elrekkentésének helyét firtatták. Így leltek rá arra a kiskerti csatorna alá temetett másik tetemre, amelyet ekkor forgattak ki a földből a „tettenérők”. Az őszi és téli hidegben a nyirkos föld konzerválta a koporsó nélkül eltemetett testet, így azt még viszonylagos épségben ásták elő. Ez adta Thurzónak az ötletet, hogy az október óta holt leányból aznapi „áldozatot”, közszemlére tételével pedig „tettenérést” konstruáljon. Másnapra összehívta a környékbeli nemeseket, s jelenlétükben frappáns kis hullabemutatót rendezve úgy mutogattatta a tetemet és a sebesült beteget, mint Nádasdyné és „bűntársai” kegyetlenségének legfrissebb áldozatait. A jó kéthónapos hullát, persze, már nem volt ajánlatos mozgatni, közvetlen közelről nézegetni. Egy nagy bőrdarabra fektetve cipelték az udvarra, ahol az odarendelt bámészkodók kellő távolságból szemlélődve elhitték a hullafoltokról és a gyógykezelt lány sebeiről, hogy kínzás nyomai. Eközben a kocsi is előállt, hogy Nádasdynét a falubeli kastélyból fogolyként a várba szállítsa. Ôt magát is ekkor tájékoztatták arról, hogy íme, ezek az ő „áldozatai”. Képzelhető, mennyire sokkolta az embereket a látvány, és a váratlan hír, hogy lám, a kastélyban ilyen kegyetlenségek folynak. De még ezt is hónapokig kellett továbbérlelni a szóbeszéddel, hogy az újabb tanúvallatáson a „kínzás és ölés”, valamint a tettenérés nem létező szemtanúit legalább ennek a teátrális hullabemutatónak a szemtanúival és hírből értesültjeivel pótolhassák.
A vérontás, kínzás, ölés, kegyetlenség és a tömeggyilkosság vádja azért volt főbenjáró, és azért lehetett alkalmas az erdélyi Báthoryak, s napi aktualitással Báthory Gábor fejedelem elleni lejárató, hitelrontó hangulatkeltésre, mert Thurzó azt a látszatot keltette, mintha Báthory Erzsébet áldozatai nemes leányok lennének, s mintha a nemesi jogoknak egy Báthory által való durva megsértése, lábbal tiprása történt volna. A főbenjáró bűn súlya és a nemesi közvélemény ilyen hitelrontó manipulálása, a vád sikere esetén, alkalmas lehetett arra, hogy Magyarország nemesi köreiben a Báthoryakkal, így Báthory Gáborral szemben is felháborodást, bizalmatlanságot keltsen, s ezáltal szigetelje őt el híveitől.
Ezt a célt szolgálta az országos hírverés – mai szóval propaganda –, Báthory Erzsébet bűnösségének ilyen módon való köztudomássá tétele. A korabeli jogszokásban ugyanis a köztudomásnak minden egyéb tanúbizonyítást pótló és megelőző bizonyítéki értéke volt. Thurzó tehát a hírkeltéssel a köztudomást manipulálva próbált egyrészt Báthory Erzsébet bűnösségére perbeli bizonyítékot produkálni, másrészt Báthory Gábor ellen a nemesi közvéleményben és politikai érdeklődésben bizalmatlanságot kelteni.
Báthory Erzsébet a csejtei fogságban csaknem négy évvel élte túl ezt a borzalmas napot. 1614. augusztus 21-én halt meg: „...reggel csak halva találták. De azt mondják, hogy igen imádkozott, és szép isteni dicséreteket énekelt”.

forrás:www.eletestudomany.hu